Ezékiel könyvek utolsó 9 fejezete, egy templom méreteit, formáját, elhelyezkedését, a benne folyó áldozatok törvényét írja sok egyéb instrukcióval együtt, egy új rendszer számára, mely a zsidó nép körében jön létre.
De milyen templomról van itt szó? Egy valós, vagy átvitt értelmű leírás található meg Ezékiel könyvének végén?
Erre keresem a választ, a következő írásban.
A leírás pontosan megadja, hogy a próféta milyen formában kapta a kijelentést. Meghatározza annak időpontját és a pontos helyét: 
„Huszonötödik esztendejében fogságunknak, az esztendőnek kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben az után, hogy a város megveretett, épen ezen a napon lőn az Úr keze én rajtam, és elvitt engemet oda. Isteni látásokban vitt engem Izráel földjére, és letőn engem egy igen magas hegyre, s azon vala mint egy város épülete dél felől.” Ezékiel 40:1-2.
A próféta tehát látomás keretében, a Babiloni fogság 25. évében kapta Isten utasítását, s ez a látomás helyileg visszavitte őt Babiloniából Izrael földjére.
Miért kapta Ezékiel a látomást? A 40. rész 4. versében felszólítást kap, hogy figyelmetesen szemlélje a látottakat, és hírdesse azokat Izrael házának. A máshol még egyértelműbb az utalás arra, hogy itt egy valóságos, megépítendő templomról van szó, mert maga Isten beszél róla valóságként, például a 44. rész 9. versében:
„Így szól az Úr Isten: Senki idegen körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű be ne menjen az én szenthelyemre, mindazon idegenek közül, akik Izráel fiai között vannak.” Ezékiel 44:9.
„Te, embernek fia, hirdessed Izráel házának ezt a házat…” Ezékiel 43:10
Ezékiel tehát egy megépítendő templomról és annak felszereléséről, ceremóniális rendelkezéseiről kap utasítást. 
Mikor és hogyan kellett volna megépülnie ennek a Szentélynek?
A benne foglaltak alapján a Babiloni fogságból való hazatérés után, de mindenképpen Krisztus kereszthalála előtt. Mire alapozom ezt?
A leírásban valóságos áldozatokról van szó, amik Krisztus kereszthalála után érvényüket veszítik, hiszen az áldozati rendszer, mint Jézus áldozatának előképe létezett, így a megvalósulás után már nem szükséges azok végzése.
„Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombatok (szerzői pontosítás) dolgában: Melyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.” Kolossébeliekhez írt levél 2:16-17.
A tizenkét törzs mindegyike szerepel a leírásban, tehát egyértelműen a kiválasztott népre vonatkozik, nem a későbbi kereszténységre, vagy valamely távoli kor népére.
Miért nem épült meg a templom, vagyis miért nem így?
Erre a legnehezebb válaszolni, de azért megpróbálok.
A Babiloni fogságból való hazatérés Círusz rendelete alapján történt, ami magába véve is hatalmas csoda volt. A fogságban lévő Izraeliták azonban a kezdeti ellenkezés után, engedve Isten tanácsának   dolgoztak, és a javát szolgálták a birodalomnak. A jólét azonban erősebb köteléknek bizonyult az „identitásnál”, így amikor vissza kellett volna térniük a hazájukba, ezt csak nagyon kevesen tették meg. A papok és léviták sajnos elől jártak ebben, és Ezsdrás könyvének tanúságtétele alapján közülük senki nem akart visszatérni.
„Mikor pedig összegyűjtém őket az Aháva felé folyó folyóvízhez, hol három napig valánk, megnéztem jól a népet és a papokat, s a Lévi fiai közül nem találtam közöttük senkit.” Ezsdrás könyve 8:15.
Ennek hátterén lassan kirajzolódik a probléma gyökere. Az Ezékiel könyvében leírt templom feltételezte a hiánytalan hazatérést, főleg a templomban szolgálatot végző papok és léviták részéről.
Ehhez járult egy mások probléma, ami a csodákkal kapcsolatban meghatároz az emberben egy bizonyos maximumot:
„Ez hatalma csoda volt, de azért az már nem hiszem, hogy megtörténne….” Valahogyan így lehetne megfogalmazni a hozzáállás lényegét.
Miről is szólok itt?
Círusz király rendeletében nem csak a hazatérést hírdette ki, de úgymond meghatározta a templom méreteit is (Ezsdrás 6: 3.) Ebben a helyzetben viszont nem volt senki a zsidó vezetők között, aki a király figyelmét felhívta volna az Ezékiel könyvében leírt templommal kapcsolatos utasításokra. Talán hitetlenség miatt, látva a zsidó nép közötti érdektelenséget, és felmérve lehetőségeiket, vagy egyéb más okból. Pedig Círusznak nem ez lett volna az első bizonyíték Isten ígéjéből, hiszen ismerte Ézsaiás könyvét, ahol a Bibliában szinte egyedülálló módon névszerinti prófécia szól róla:

Ki Círusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!Így szól az Úr felkentjéhez, Círushoz, kinek jobbkezét megfogám, hogy meghódoltassak előtte népeket, és a királyok derekának övét megoldjam, ő előtte megnyissam az ajtókat, és a kapuk be ne zároltassanak;Én menéndek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az ércajtókat összetöröm, és leütöm a vas-zárakat. Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, aki téged neveden hívtalak, Izráel Istene. Az én szolgámért, Jákóbért, és elválasztott Izráelemért neveden hívtalak el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél. Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél.Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kivül; én vagyok az Úr és több nincsen! Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem! Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyiljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt! Jaj annak, aki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondja-é az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek kezei?  Jaj annak, aki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz? Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám! Ézsaiás 44:28-45:11.
Talán ezek a sorok pont ezt készítették elő, a megtörténte előtt sok-sok évtizeddel.
 A Babiloniában, Isten áldása révén nagy vagyonra szert tett zsidóság képes lett volna felépíteni a szentélyt, de a maroknyi ember, aki hazatért erre képtelen volt. 
„Tehetségök szerint adának az építés költségére aranyban hatvanegyezer dárikot, s ezüstben ötezer mánét, és száz papi ruhát.” Ezsdrás 2:69.
Ennyi telt a néptől, amit maguk is éreztek, hogy nem túl sok, hiszen sokan sírtak, amikor az új templomot látták, és összevetették a Salamoni Szentéllyel. 
Isten azonban soha ezért nem rótta meg őket. A meglévő helyzettel hajtotta végre a terveit. De vajon milyen lett volna, ha a megváltó az Ezékieli templomban jelenik meg, egy megtért és az eljövetelét előkészítő nép körében?
De ez már történelem ,és amint tudjuk a történelemben nincs olyan szó, hogy „ha”. Az eseményekből tanulni lehet, azokat utólag megváltoztatni nem.