Színház a világ,
 Az imák, a harcok,
 A bűnt utáló könnyes arcok.
 Az elmormolt szavak, 
 Mik fel kéne szálljanak.
 De itt maradnak árván,
 Mert sok a kábulat.
 Sok árnyalak sejlik fel,
 De egy sem Ő,
 Az igaz Isten, a bölcs Teremtő.
 Elménk játéka e délibáb,
 Mi alkotjuk isteneink sorát.
 Kinek jobban sikerül,
 Kinek nem megy.
 Lesz szerető isten,
 S lesz harcos rettegett.
 Olyan lesz, milyenek mi vagyunk,
 Vagy mivé válni akarunk.
 De, hogy milyen az igaz,
 A bölcs a legnagyobb vigasz,
 Még nem tudom, mert nem megy.
 Nem ismerem azt az egyet.
 Csak egyszer ülne ide mellém,
 S lenne az ismeret az enyém.
 Mert úgy vágyom ismeri Őt,
 Az igazit, az értünk szenvedőt.