Békülni akartam az Örök Egyetlennel, S kerestem rá ezernyi ötletet. Felfedni próbáltam bűneim árját, S harcban győzni mindezek felett. Kértem jöjjön e szent csatára velem, Emelje kardját, s álljon mellettem. Győzzünk együtt az ellenség felett, Megnyugvást ad ez, s boldog életet. De Ő látta, amit én látni nem mertem, Hogy életem végéig tart e küzdelem. S ha így van, a megnyugvás árja, Soha nem lesz balzsam szívem bánatára. Mert újabb csaták után, mint a fáradt katona, Ki erejét elveszti, s a nyugalmat óhajtja. Bánatomban vádoltam volna Őt, Segítőmet, a bölcs Teremtőt. Így döntött az Úr, s Fiára nézett, Ki egy az Atyával, s így vállalta a véget. A csaták előtt már koszorút adott, Én lettem a győztes, Ő az átkozott. Nincs már rajtam a bűn, mi terhelné a lelkem, E bölcs Isten magával megbékéltet engem.