Békülni akartam az Örök Egyetlennel,
 S kerestem rá ezernyi ötletet.
 Felfedni próbáltam bűneim árját,
 S harcban győzni mindezek felett.
 Kértem jöjjön e szent csatára velem,
 Emelje kardját, s álljon mellettem.
 Győzzünk együtt az ellenség felett,
 Megnyugvást ad ez, s boldog életet.
 De Ő látta, amit én látni nem mertem,
 Hogy életem végéig tart e küzdelem.
 S ha így van, a megnyugvás árja,
 Soha nem lesz balzsam szívem bánatára.
 Mert újabb csaták után, mint a fáradt katona,
 Ki erejét elveszti, s a nyugalmat óhajtja.
 Bánatomban vádoltam volna Őt,
 Segítőmet, a bölcs Teremtőt.
 Így döntött az Úr, s Fiára nézett,
 Ki egy az Atyával, s így vállalta a véget.
 A csaták előtt már koszorút adott,
 Én lettem a győztes, Ő az átkozott.
 Nincs már rajtam a bűn, mi terhelné a lelkem,
 E bölcs Isten magával megbékéltet engem.