A Bibliában többször előforduló jelkép a szőlőtő, melyet az Istennel kötött szövetség bemutatására használ a Szentírás. De mit is jelent pontosan ez a természeti kép? Ehhez kicsit be kell tekintenünk a mindennapok világába, a szőlőtőkét egy valódi kertben kell szemlélnünk, nem egy könyvet kiegészítő fotóként.
     Az Istennel kötött szövetség alakulásáról, mind a zsidó nép, mind a kereszténység kicsit másképpen gondolkozik. Vannak irányzatok melyek éles határvonalat tesznek az Ó- és Újszövetség közé, mások összemossák azt. Az itt bemutatott jelkép azonban tökéletesen bemutatja a szövetség alapjának változatlanságát, és egyben a szövetségkötésben a hangsúly eltolódását.
     A szőlőtő jelképe hogyan jelenik meg az Ószövetségben? Úgy, mint egy víz mellé ültetett növény (Ezékiel könyve 17. rész), mely Isten gondoskodása révén jó földbe, termékeny helyre ültettetett el, és mindennek birtokában volt, ami ahhoz kellett, hogy megteremje az Úr által várt gyümölcsöket, hogy őt látva az emberek a Teremtőhöz térjenek. A szövetség ezen szakaszában minden hajtás, (az Istennel szövetségre lépő emberek) külső jegyeiben azonos volt, hisz a szövetség is egy nemzetre épült. Mondhatjuk talán, hogy a szőlőtő egy külső szemlélő számára ugyanolyan vesszők sokasága, egy – bár nem szeretem  emberekkel kapcsolatban ezt a szót használni, de itt a szemléltetés kedvéért kikerülhetetlen – fajta szőlő, talán „Zala gyöngye”, vagy „Izabella” (szőlőfajták). 
     Ha közelebb megyünk a szőlőhöz, már láthatjuk, hogy a vesszők sokasága egy nagyon régi, akár mondhatjuk ezt, kezdetektől fogva létező tőkén él. 
 „ Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: Aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.” János evangéliuma 15:5. Ezek a szavak Jézustól származnak. A szőlőtőkétől, hiszen Ő volt a szövetség központi része, az ígéret (Mózes első könyve 12:3), a megígért messiás. Még ha a zsidóság döntő része nem is fogadja el Jézust messiásnak, abban megegyezhetünk, hogy mind a szidó vallás, mind a kereszténység a messiás várásában látja az ígéretek valódi beteljesedését. Ez a messiás a szőlőtő. 
     Ettől a ponttól azonban gyűlölet, elkülönülés, háborúk, és pusztítás lengi körül a kérdést. Arra kérdésre, hogy az Ószövetség megszűnt-e, vagy nem, elvetette-e Isten a zsidó népet, vagy nem, ha új szövetséget kötött a keresztényekkel (vagy keresztyénekkel), mi lett az eredeti szőlőtőkével, hogyan lehetek ennek része, megszámlálhatatlan magyarázat létezik. Ebből, az Istentől adott békesség szövetségéből, illetve annak a nem megértéséből nőtt ki a történlem során mindkét oldalon annyi háború, és gyilkos indulat, utálat és elkülönülés, hogy az Isten követését valló embereket szemlélők nem kívánnak a Teremtő által felkínált szövetséghez csatlakozni. Egyik fél úgy látja, csak úgy lehet a szőlőtőke része valaki, ahogyan az Ószövetségben. A másik fél úgy gondolja, az a szőlőtőke már nem létezik, hiszen megszűnt az akkori szövetség. 
     Kár, hogy mindketten a megoldás mellett kotorásznak, és véletlenül, vagy szándékosan pont a szőlőtőkét kikerülve keresik a megoldást. 
     A szőlőtőke, mely maga a Messiás, illetve a róla szóló ígért, soha nem pusztíttatott el. A felajánlott szövetség magva mindig ugyanaz volt, és ugyanaz is lesz, maga az örök élet, a Messiás munkája, a zsidó ünnepkör jelképeiből levezethető áldozata révén. Erről szólt az Ószövetség és erről szól az Újszövetség is. A szövetségbe való beoltás formája változott-e meg? Hiszen korábban a körülmetélés volt a szövetséghez tartozás jele, most pedig a keresztség. A körülmetélés, vagy a keresztség, az emberek döntésének kinyilvánítása a külvilág felé. Ezek a külső jegyek nem az Istennek kellenek, hiszen ő a szíveket vizsgálja (Zsoltárok könyve 7:10, Rómabeliekhez írt levél 8:27 Ő más jeleket nevez meg a maga részéről. Egy ünnepnapot, melyet Ő tartott meg először, (Mózes első könyve 2:2-3, Mózes második könyve 31:13, és a szivárványt (Mózes első könyve 9:13), ezek az egyetemes jelek, melyek a teremtéstől, illetve a szivárvány az özönvíztől Isten jelei nekünk. A Sabbat, vagy Szombat a közös találkozás jele a teremtő és a vele élni vágyó teremtmény között, míg a szivárvány, az ítélet biztosságának jele, az irgalom kinyilvánításán keresztül.
 A szőlőtőke tehát ugyanaz mindkét szövetségben. Ami változott, az nem a beoltás módja, hiszen az mindig is a szív döntése volt, amit az Úr vizsgál, hanem a kifelé részünkről mutatott jel. Miért változott a körülmetélés keresztséggé? Ennek megválaszolására sokan átértelmezik a körülmetélés lényegét, mintha az csak külső jel lenne. Ott is a szív megváltozásává kell válnia a szövetségnek (Mózes ötödik könyve 10:16, Jeremiás könyve 4:4), mint a keresztség során. De akkor miért kellett megváltoznia. Az első szövetség egy valóságos, elkülöníthető népre vonatkozott, bár lehetett ehhez a néphez csatlakozni. A népek nemzeti öntudata, az összetartozás érzése olyan mértékűvé válhat, ami a magában bízás, a nemzeti egység adta védelemben bízássá válhat, és válik is általában. A körülmetélés, mint jel, ennek a kiküszöbölése, a vélt védelem lemetszése, a védtelenül Istenre hagyatkozás kimunkálására volt. A Keresztség, során azonban az „ősi” szőlőtőkébe minden féle szőlőfajta beoltásra került, színes lesz, mint a szivárvány. Nincs egy nemzet (Galátziabelikehez írt levél 3:28), hanem éppen ennek az ellenkezője. Ezért is volt olyan fontos, hogy Jézus a hangsúlyt arra helyezze, hogy testvérek vagytok (Máté evangéliuma 3:28), mivel ebben az esetben, pont az összetartozás kimunkálása válik nehézzé. Mindkét jel tartalmazza ugyanazt, a megváltozás utáni igényt, ugyanazt jelenti, kidomborítva az Ó- és Újszövetség idejében fontos veszélyeket, mindegyik helyzetben a sajátját.
 A Rómabeliekhez írt levél 11. fejezet pontosan adja vissza ezt a képet, amikor egy tőkéről, és az azokba beoltásra kerülő vesszőkről beszél. 
     Megszűnt-e a szövetség, melyet Isten kötött Izrael népével? Elvetette-e Isten a zsidó népet? Semmis-e az Ószövetség? Olyan kérdések, melyek félreértelmezése népírtásokba torkollott. Komolyan azt gondoljuk, hogy ezt akarta az Isten? Összeegyeztethető ez a Teremtő képével? A válaszom: Semmiképpen nem. Nem a szövetség szűnt meg, hiszen annak minden igéje jó (Rómabeikhez írt levél 7:12), a kiválasztás módja teljesedett ki abban, hogy – bár korábban is volt rá lehetőség – megnyílt az út, melyet addig nemzeti öntudat zárt le, de az ígéret ugyanaz ma is. Nem vetette el Isten a zsidóságot, mint embereket, bár mint nép megszegték szövetségét, így most nekik is, mint a nem zsidó embereknek, le kell küzdeni kóros nemzeti büszkeségüket (Hóseás könyve 7:10.), hogy attól függetlenedve egy néppé legyünk mind zsidók, mind magyarok, mind németek, mind más népek Krisztus szőlőtőkéjében. Figyelve az Ószövetség javunkra kinyilatkoztatott Igéire, melyek attól, hogy megszegték emberek még ugyanúgy hasznukra vannak.