Néhány gondolat korunk eseményeihez
„Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.” Dániel 8:14
 Egy ismert prófécia Dániel könyvéből, mely megváltoztatta a kereszténységet, vagyis megváltoztathatta volna, ha elfogadásra kerül. De nem így történt. 
 De mit is hordoz ez az ige valójában. Abban, hogy az időmeghatározás a prófétai nap-év elv alapján lett meghatározva számos keresztény egyetért és korábban is egyetértett, felekezeti hovatartozástól függetlenül. A nap-év elvet alátámasztja a mondat második része is, hiszen a szenthely eredetei rendeltetésének a visszanyeréséről szól, annak helyreállításáról, ami nemhogy Dániel után 2300 nappal, de igazából földi értelemben Dániel kora után, soha nem történt meg. A Jeruzsálemi első (Salamoni) templom lerombolása (i.e. 587) előtt, valószínűleg Jeremiás próféta a Szentek szentjében lévő frigyládát elrejthette, ami ezután soha nem került elő. A második (Zorobábeli) templomban tehát nem volt a Szentek szentjében a legfontosabb kellék, maga a bizonyság ládája, melyre jelképesen hárították a bűnöket, illetve amelyet egy évben egyszer azoktól megtisztítottak. Ez az állapot fenn állt a templom i.u. 70-ben történt lerombolásáig, és ma is tart, hisz nem létezik maga templom sem, mármint földi értelemben.
 Hogyan állíthatja Isten vissza a prófécia alapján a Szenthely eredeti funkcióját, ha az ehhez szükséges legfontosabb tárgy ismeretlen helyen van, s így nem lehet része a templomban zajló eseményeknek? Annál is inkább érdekes a kérdés, mert múltidőben kell feltennünk. A Dánieli időmaghatározás ugyanis i. u. 1844-ben lejárt, amikor (és azóta sem) nem létezett templom. Mármint a földön. Érdekes azonban, hogy a Biblia nem csak egy templomról beszél, hanem párhuzamosan kettőről (mármint amíg a földön létezett templom). I. Krónika 28:19, és II. Mózes 26:30 alapján kijelenthető, hogy a mennyben létezik egy templom, melyben maga Jézus szolgál (Zsidókhoz írt levél 9:24). Mi történt a mennyei templomban a Dánieli prófécia lejártának időpontjában, ami nem történt meg sem a mennyben, sem a földön a Salamoni templom lerombolása óta?
 Erre Mózes harmadik könyve alapján - mely az Istentől rendelt ünnepekkel, mint a megváltási terv előképeivel, illetve azok elrendelésével foglalkozik -, egyetlen megoldás létezik. Elkezdődött egy olyan esemény, amit a frigyláda nélkül lehetetlen elvégezni, illetve szükséges ahhoz, hogy visszaállítsa a Szenthely állapotát eredeti rendeltetését, az Isten emberekkel való együtt lakozását. Ennek egy olyan eseménynek kell lenni, ami megtisztítja a Szenthelyet a bűnöktől, hiszen Isten bűnnel együtt nem lakhat (Zsoltárok 5:5). Ez az esemény megegyezik a zsidó ünnepkör hetedik hónapban végrehajtott ünnepével, mely a „Nagy engesztelési nap” (Yom Kippur) nevet kapta. Mi történt ekkor? A Főpap levette az év során az egyes emberről a törvényt tartalmazó frigyládára (vagyis magára Isten törvényére) hárított bűnöket, és kihozva azt a templomból, a bűnök szerzőjére, a Sátánt jelképező kecskebakra (Azázel bakja) tette át, akit kivittek a kietlen pusztába, ahol elpusztult. Így következett be minden évben, igaz még csal jelképesen az az esemény, mely véget vet a bűn létezésének. Ennek a jelképes ünnepnek az „eredeti” megfelelőjét kell, hogy végezze a Főpap (aki a Zsidókhoz írt levél 9:24 alapján maga Jézus) a mennyei Szentéjben a prófécia alapján. 
 Ezzel azonban a történetnek nincs vége, hiszen az gondolatok elején azt írtam, hogy a kereszténység ezeket a kijelentéseket nem fogadta el. Ez sajnos igaz azokra az egyházakra is, melyek a XIX. század első felében többek között erre a felismerésre épülő mozgalom utódjaiként jelentek meg. A Bibliai próféciának ugyanis valóban nincs vége. Ez csak a mi időnkre vonatkozó igei üzenet első része. Az üzenet második részére vonatkozó igék tömegével van elárasztva nem csak az Új, de az Ószövetség is. A kulcs a megfogalmazásban van. Nem Engesztelési napról szólnak ezek az igék, mégis ahhoz kapcsolódnak, nem Szentek Szentje kifejezés szerepel bennük, pedig ez a lényegük. A keresett kifejezés a „TITOK”. Miről is van itt szó. 
 Mielőtt rátérnénk magára a szóra, kis „kitérőt” kell tennünk magunkba, belső lelki világunkba. Ha bántanak a bűneim, az egy örvendetes állapot, hiszen akkor felismertem azokat, nem értek velük egyet, szabadulni akarok tőlük. De felmerül kérdés: Hogyan? 
 Isten erről adott tanítást a zsidó ünnepkör tavaszi szakaszában. Erről szólt a Pészách, a Kovásztalan kenyerek ünnepe, a zsenge kéve bemutatása, amikor is jelképekben megérthetővé tette Isten, hogy egy bűntelen lény fog meghalni a mi bűneinkért, levéve rólunk a bűnt, és ráterhelve a törvényre, mely kimondta felette az ítéletet (Rómabeliekhez írt levél 6:23., Zsidókhoz írt levél 9:22).  
 A második lépcső, már egy megváltozott életfelfogás eredménye, mely Isten fokozatos megismerése révén érhető el. Az Ő jellemének a folyamatos szemlélése folytán, lassan hasonlóvá válunk, s már nem csak a saját szabadulás a fontos, hanem a másik embert tönkretevő bűn eltörlésének a kérdése is. Minden lehetséges segítséggel menteni a bűnüst és eltörölni a bűnt. Ez válik céllá. S végül a bűnös mentésében felismerem, hogy nincs mit elvárnom tőle, hiszen nem tehet magáért semmit, a bűn rabságában van (Rómabeliekhez írt levél 7:21). Ekkor jutunk el ahhoz, hogy megértjük, egy dolgot tud csak az Isten kérni az embertől. Bízza rá magát az ő megváltó tervére, fogadja el a helyettes áldozatot, Jézust. Ez a megváltozott életfelfogás a másikért élés. 
 Ezért nem értette meg a kereszténség a Bibliában szereplő titkot, mert leragadt annál, hogy ÉN meneküljek meg. Még az örök élet ígéretében is önzővé váltunk. Ezért utasította el, és utasítja el ma is a titkot. Hiszen ez a titok, csak az igazakkal van (Példabeszédek 3:32.) Nem önkényes azonban az Isten, amikor ezt mondja Jézus a tanítványoknak: „Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek. Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.” Márk 4:11-12. Kívül valókról szól, olyanokról, akik a királyi menyegző példázata (Lukács 24:16-24) alapján meghívást kaptak (hiszen mindenkit hív az Úr Lukács 14:23), de elutasították azt. Ők döntöttek, nem az Isten. 
 Ez a Titok kijelentetett mind az Ó, mind az Újszövetség lapjain (Jelenések 10:7, Ámós 3:7). Erről beszél Jób, amikor ezt mondja: „ a halálnak árnyékát is világosságra hozza” Jób 12:22., 
 Erről ír Pál apostol:
 „…hitben való engedelmesség…Rómabeliekhez írt levél 16: 26,
 „…melyben hittetek… Efézusbeliekhez ít levél 1:13, 
 „…bizodalommal való menetelünk Istenhez, az Ő benne való hit által…” 3:12 ,
 „…ama titok, mely el vala rejtve,…most pedig megjelentetett…akikkel az Isten meg akarta ismertetni…hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége…akit mi prédikálunk, intvén minden ember…hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban.  Kolossébeliekhez irt levél 3:26-28. 
 „ Hogy vigasztalást vegyen az ő szívök, hogy eljussanak az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére. Amelyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve. Azért amiképpen vettétek a Krisztust, az Urat, akképen járjatok benne, meggyökerezvén és tovább épülvén a hitben… Akiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által. Kolossébeliekhez írt levél 2: 2-12. 
 „És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon (csak ez a mozzanat vonatkozik az emberre, minden más az Isten cselekedete), felvitetett dicsőségbe. I. Timótheushoz írt levél 3:16.
 Ez a titok. Talán sokan válaszolnák: A hit általi megigazulás.  Sajnos ez a másik csapdája a mai kereszténységünknek, ezért nem értjük ezt a fogalmat. A válasz nem más, mint a hit általi megigazítás. Talán sokan felnevetnek, talán szőrszálhasogatásnak gondolják, a szavakon való lovagolásnak. Sajnos úgy gondolom, hogy nemhogy lényegtelen, hanem nagyon is lényeges dolog ez. Sokan, mint mondtam, csak a maguk bűntelenségével foglalkoznak (illetve sajnos foglalkozunk), megint mások azonban hitük által meg akarják magukat igazítani. Görcsösen, szívünk mélyén saját feltételekkel teszik (tesszük) mindezt. 
     Ez a titok csak azoknak titok, akik nem választják a teljes rábízást Istenre. A Főpapunk a Szentek Szentjében csak azok bűneit tudja végleg eltörölni, akiket igazzá tud nyilvánítani, hitük alapján. Akik szívükön viselik mások bűneit is, és akik nem magukat akarják megigazítani.