„Adjátok meg azért ami a császáré a császárnak; és ami az Istené, az Istennek.” Máté 22:21
 Vannak igék a Bibliában, amit oly könnyen veszünk, hatalmas mozgásteret adva az értelmezésnek. Ilyen a fenti ige is. Jézus kijelentése egyértelmű. A keresztény embernek meg kell adnia mindenkinek azt, amivel felé tartozik: „akinek az adóval, az adót; akinek a vámmal, a vámot; akinek a félelemmel, a félelmet; akinek a tisztességgel, a tisztességet.” Róma 13:7. Nem csak világi, de keresztény körökben is látható azonban egy enyhítő felfogás. „Nem kell olyan szigorúan értelmezni a dolgokat.” A Biblia szerint viszont igen. Vannak olyan értékek, egyéb dolgok, amik a mi kezünkön haladnak keresztül, de nem a mi tulajdonunk. A másé, de mi gazdálkodunk vele, rajtunk keresztül jut el hozzá. Az ilyen javakkal való bánásmód jellemez bennünket, és előrevetíti, mennyire leszünk hűségesek az igazi kincseken. 
 Egyházi emberek is azzal védekeznek, hogy: „nem jók a világi törvények, logikátlanok”, „nem helyes úton jár a világi vezetés, ezért nem vagyok köteles engedelmeskedni”, vagy „inkább az ige dolgaira költöm ezeket a javakat”, mintha így kiváltaná a kötelességet, vagy „szabad lettem a világtól, nem kötnek világi törvények”. Ezekre az érvekre a Biblia egyértelműen válaszol:
 „A szolgákat intsed, hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvöket keressék, ne ellenkezzenek, ne tolvajkodjanak, hanem teljes jó hűséget tanusítsanak; hogy a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben.” Titusz 2:9-10.
 „A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is.” I.Péter 2:18.
 „Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek.” Galaták 5:13.
 Nincs tehát jogunk arra, hogy magunk döntsük el az engedelmességet ebben a kérdésben.  
 Mi történik, ha mégis beleesünk ebbe a csapdába?
 Keresni fogjuk, hogy miért nem haladunk Istentől rendelt munkánkban, miért érnek bennünket vereségek, mindenféle megoldásokat dolgozunk ki, de ezek nem vezetnek eredményre, így újra és újra kétségeskedünk. A válasz azonban roppant egyszerű. Ilyen állapotunkban úgy állunk az Úr előtt, mint Izrael AI városánál (Józsué 7. fej). Olyan dolog van nálunk, - legyenek azok bármilyen aprók is - ami nem a miénk, tehát lopott vagyonnal akarunk szolgálni az Istennek. Neki azonban semmi nem kell terve véghezviteléhez, ami nem az ő törvényei szerinti munkából származik. Mindaddig, amíg ki nem takarítjuk magunk közül a másét, minden egyes harcunkat Ai ellen vívjuk, és ugyanúgy járunk, ahogyan Izrael járt akkor. Isten már Izraelt is figyelmeztette és minket is figyelmeztet. Ha Krisztus útján akarunk járni, akkor őt kell „másolnunk”. Ahogyan ő eljárt ebben a kérdésben, nekünk is úgy kell (Máté17:24-27).
 Ha nem így teszünk az Izraelnek küldött figyelmeztetés hangzik fel nekünk is:
 „Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez! Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket; … Akkor lakozom veletek ezen a helyen, …! Nemde loptok, és paráználkodtok, hamisan esküsztök…. És eljőtök, és megállotok előttem e házban, amely az én nevemről neveztetik, …! Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, amely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr. Mert menjetek csak el az én helyemre, amely Silóban van, ahol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért! Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek, azt mondja az Úr, és mivelhogy szüntelen szóltam, és szóltam ti néktek, de nem hallottátok, és kiáltottam néktek, de nem feleltetek. Azért úgy cselekszem e házzal, … amint Silóval cselekedtem. És elvetlek titeket színem elől, …” Jeremiás 7:4-15.
 Sokszor éljük meg, hogy elveszik értékeinket, amikkel talán az Istent és embertársainkat akartuk szolgálni, s nem értjük miért. Pedig semmi más nem történik, csak Isten kitakarította a nem helyes módon szerzett vagyont, hogy tiszta lappal indulhassunk. S amit mi tragédiaként élünk meg, az nem más, mint az Úr jelenlétének tanúbizonysága, a mellettünk állásának bizonyítéka, hogy törődik velünk, és formál bennünket, s figyelmeztet azokra a bűnökre, amiket  eddig nem számítottunk bűneink közé.