A cím feltételez bizonyos ismeretet Jónás könyve iránt. Ez az ismeret sokunkban megvan, hiszen általános és középiskolai tanulmányaink során magyar irodalom tantárgy keretében érintőlegesen foglalkoztunk vele (Pld.: Babits Mihály: Jónás imája című mű elemzése). Akik azonban még nem hallottak róla, vagy csupán iskolai élményükben halvány foszlányok lebbennek fel, de még nem olvasták az Ószövetségben ezt a könyvet, azoknak - először is nagy szeretettel ajánlom, hogy olvassák, akár többször is egymás után – röviden összegezném: 
 Jónás az i.e. 800 táján Izraelben (A kettészakadt Izrael királyságának északi része) élt próféta.
 Isten megbízza, hogy az Izraeltől északra elterülő Asszir birodalom fővárosába Ninivébe menjen el, és hirdesse nekik, hogy 40 nap múlva elvész a város, ha nem  térnek meg.
 Jónás megtagadja a megbízatást, és elindul az ellenkező irányba Tárziszba.
 A tengeri úton viharba kerül. Itt kiderül, hogy az ő engedetlensége miatt van a vihar, ezért az útitársak a tengerbe dobják magának Jónásnak a tanácsára.
 A tengerben egy nagy vízi élőlény elnyeli a prófétát. Három napot tölt az állat gyomrában, majd bűnvallomása után megmenekül, elmegy Ninivébe, és elmondja Isten üzenetét.
 A város megtér, és megmenekül, de Jónásnak ez nem tetszik, ezért perbe száll a Teremtővel, melynek a végén az Úr egy egyszerű példával bizonyítja a próféta gondolkodásának helytelenségét.
 A rövid összegzés után rátérnék a címben foglalt kérdésre. Miért is volt engedetlen Jónás, hiszen mi más lenne egy próféta feladata, mint Isten üzenetét továbbítani az embereknek, és ha megtagadta szolgálatát, az Úr miért nem rótta meg keményebben, miért nem vetette el, mint prófétát, hiszen ettől „kisebb” engedetlenségért is megengedett az Úr akár halálbüntetést is ( pld:I Királyok könyve 13:21-24.). 
 Ahhoz, hogy erre a kérdésre válaszoljunk, az indítékban kell elmélyednünk. Jónás az északi országrész szülötte volt, ő jövendölte meg előre II. Jeroboám király hódításait, Izrael terjeszkedését (II. Királyok könyve 14:25). Ez a próféta, aki népe javát szolgálta, és annak dicsőségéről prófétált, ismerte a korábban élt Jóel próféta jövendölését, melyben sáskacsapás képében ábrázolja az északi hatalmak betörését (először Asszíria, majd Babilónia) Izraelbe, majd ezek által Izrael pusztulását, elhurcolását, most azt a megbízatást kapja, hogy figyelmeztesse a majdan Izraelt elhurcoló hatalom fővárosát a megtérésre, és mentse meg a pusztulástól.
 Milyen gondolatok forognának a fejünkben, ha meg kellene menteni egy embert, akiről tudjuk, hogy később részben elpusztítja, részben rabságra hurcolja a családunkat? Ugye már nem is olyan megátalkodott, engedettlen Jónás?
 De annyira azért ne védjük a tettet, még ha magát az embert nem is ítéljük meg. Hasonló helyzet állt fenn Elizeus próféta idejében is, azzal a különbséggel, hogy ő megtette, amitől Jónás vonakodott (II. Királyok könyve 5:1-19; 6:8). 
 Annyiban mégis magyarázatra  szorul Jónás cselekedete, hogy csupán egy reflex szerű védelmi mechanizmus indult meg benne. Mit értek ez alatt?
 Meg kell intenem Ninivét, mert ha nem tér meg 40 nap múlva elpusztul.
 +
 Tudom, hogy ez a birodalom fogja megszállni a népemet, nagy pusztítást okozva.
 ↓
 Ha nem intem meg, (csak 40 napig kell kitartanom) elpusztul, és így megmenekül Izrael népe.
 Egyszerű, logikus érvelés. De van egy hibája. Nem Ninive Izrael pusztulásának az oka, hanem a zsidó nép bűnei és elpártolása az Istentől. Ha nem lesz Ninive, az Urat elhagyó nép akkor is „megteremti” a saját vesztét, csak másképpen.
 Jónás az élőlény gyomrában töltött három nap alatt sem jut el ide, csupán a kötelesség teljesítését ígéri meg (Jónás könyve 2:10).
 Az Úrnak ez elég. Megmenti a prófétát, aki elmegy Ninivébe, elmondja az üzenetet, de látva az Úr könyörületét, felháborodik, nem vállal közösséget a jövendő ellenséggel, kimegy a városból. Ez a felháborodás leplezi le az igazi indítékot, amilyért az ellenkező irányba menekült a megbízatást hallva. (Jónás könyve 4: 1-5) Tudta, hogy az Úr megbocsájt Ninivének, ha megtérnek, ismert Isten szavának az erejét, és félt, hogy a várost ő, a „népéért aggódó” próféta fogja megmenteni, közvetve ő okozza Izrael későbbi vesztét. Nem indul el a hazájába sem, hiszen hogyan állna a korábban dicsőséget hirdető, és így „ünnepelt” próféta honfitársai szeme elé? Mit mondana nekik. „-Sikerült! Megmenekült Ninive, most már jöhet Izrael pusztulása!” 
 Nem egyszerű helyzetben van Jónás. Isten ezért olyan szelíd vele. Látja a bánatot, a félelmet, az aggódást, a szeretetet, melyet Jónás népe iránt táplál. Ezért tanítja, és vezeti rá, hogy Istennek a zsidókon kívüli emberek is ugyanolyan fontosak, ő nem népeket lát, hanem embereket és mindegyik az Övé. Ő is aggódik, ahogyan Jónás az népéért. Ő is bánkódik, minden egyes emberért, szülessen az bárhová ezen a földön. Hiszen ez nem a mi választásunk. Születhettünk volna máshová is, nyomorúságosabb helyre, megvetett nép közé. Nem a mi érdemünk, hogy itt vagyunk, ehhez a néphez tartozunk, ezért nem ítélhetünk el egy népet, vagy embert sem, csupán a bűnt.