Egy régen használt kifejezés, ami lassan kikopott beszédünkből. Ma már más fogalmakat használunk helyette. Menekült, migráns, stb. Ezek a szavak napjainkban egyre gyakrabban használatosak. Míg néhány évvel korábban, talán évente egyszer hallottuk őket, ma már napjaink legtöbbet hallott kifejezései, melyek különféle érzéseket váltanak ki belőlünk. Együttérzést, szánakozást, vagy akár félelmet és gyűlöletet. Sajnos ezek az érzések irányíthatóvá tesznek bennünket, ezért alkalmasak gondolataink formálására. A legnagyobb probléma, hogy eltűnik mögülük az ember. Csak fogalmak vannak, személyek nélkül. Szavakkal dobálózunk, s nem is tudjuk igazán, mit kezdjünk magával a hús-vér emberrel. A sok megoldási javaslat között nézzük meg mit, tanácsol nekünk a Biblia ezzel a kérdéssel kapcsolatban. Természetesen nem személytelen fogalmakról szól a Szentírás, hanem valódi sorsokról, emberekről. Ennek tudatában fejti ki a megoldását.
     A címben szereplő szó, a Biblia megjelölése minden olyan személyre, aki egy idegen országból, ezzel együtt egy idegen kultúrából érkezik egy bizonyos nép közé. S mivel a fentebb idézett, mai váltófogalmak (migráns, menekült) ma különösen sok negatív töltettel rendelkeznek, így előre kialakítják véleményünket, a pártatlanság megőrzésének segítésére, én a Biblia „jövevény” szavát fogom használni.
     A Szentírás igéi mind a jövevényekre, mind a célország népére megállapítanak kötelezettségeket és jogokat is. Ennek az egyensúlynak a megléte határozza meg, erre a kérdéskörre adott válaszunk helyességét. 
     Első körben nézzük meg, mit találunk az Igében a befogadó népekre vonatkozó kötelezettségekkel kapcsolatban: 
 „A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt…” II. Mózes 22:21.
 „Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted.” III. Mózes 25:35.
 Világos parancs Isten részéről. Nem csak a velük szembeni rossz mellőzését kéri az Úr, hanem a segítésüket is. Sőt, ettől tovább megy a következő igében. Egyenesen a következőre szólít fel:
 „Szeressétek azért a jövevényt…” V. Mózes 10:19.
 Tehát tegyünk meg mindent, amit „hatalmunkban” van tenni a segítségre szoruló embertársunkkal kapcsolatban. 
 Ez csak egy része az Isteni parancsnak. Nem csak a cselekedetek szintjén kell megvalósulnia a segítségnek, hanem a gondolatok szintjén is. Nézzük, hogyan fogalmazza ezt meg nekünk Zakariás prófétán keresztül Isten:
 „Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarcoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.” Zakariás 7:10
 A Biblia egészének fényében nagyon erőteljes felhívás ez a számunkra, a jövevényekkel kapcsolatban. Az Isteni parancsolatok azonban sokban különböznek a föli törvényektől, ugyanis a Törvényhozó maga is betartja parancsolatait. Nem történik ez másképpen ebben az esetben sem.
 „Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart…” Zsoltárok 146:9.
 Sőt, Krisztus mintegy üdvösség kérdésének is tarja a rászorulók segítését, a hozzájuk való viszonyulásunkat, legyenek azok nemzettársaink, vagy más ország szülöttei. Jézus azonosítja magát a nyomorúságban élő emberrel, így azok segítését, az Ő felé irányuló cselekedetként értékeli.
 „Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem.” Máté 25:35.
 Nem kis kérdésről van tehát szó. Az Isteni szeretet egyik megnyilvánulása lehet bennünk a jövevények irányába gyakorolt segítségünk. S ne felejtsünk el még valamit:
 „Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket…” I. Péter 2:11.
 Krisztus követőiként, mi is jövevények vagyunk ebben a világban. 
     Nem csak egy oldala létezik azonban ennek a kérdéskörnek, hiszen ez aránytalanságot szülne a befogadó nép, és a jövevények között. Mindannyian emberek vagyunk, akár egyik, akár másik oldalra sodródunk is életünkben, így ha csak ebből a fentiekben kifejtett szemszögből néznénk a kérdést, a megérkező emberek, könnyen ugyanabba a hibába esve, mint sokszor a befogadók, lenéznék, kihasználnák azokat az embereket, ahová érkeztek. 
     Kötelezettségei nem csak a segítőknek, de a segítségre szorulóknak is vannak. Nézzük, hogyan fogalmaz a Biblia ebben a dologban.
 „Egy törvénye legyen az ott születettnek és a jövevénynek, aki közöttetek tartózkodik.” II. Mózes 12:49.
 Nincs tehát személyválogatás. Nem különböztethetem meg a jövevényeket, vagy a befogadó nép tagjait sem javukra, sem kárukra. Valamint, s ezt sokszor el szoktuk felejteni, a jövevény, ha belép egy ország területére, ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá is, mint az ország népére. Vagyis tiszteletben kell tartani és be kell tartania a befogadó ország törvényeit, mindaddig, míg annak területén tartózkodik. 
 Az egyenjogú törvényalkalmazás indoklásában a következőket olvashatjuk:
 „Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” III. Mózes 24:22.
 Tehát ennek az elvnek a betartása az Istenhez tartozás egyik jellemvonása. Ha így cselekszek, akkor Isten akarata szerint járok el, tehát Ő hozzá tartozok. Ha ellenben nem így teszek, és példának okáért, mint befogadó nép elnyomom a jövevényt (általában ez a jellemzőbb), akkor a következő szavak vonatkoznak rám.
 „Átkozott, aki elfordítja a jövevénynek, árvának és özvegynek igazságát!” V. Mózes 27:19.
 Ne megfélemlítésként szemléljük most ezt az igét, hanem tényként. A Bibliában oly világos fekete és fehér gondolkodás ebben a mondatban is tetten érhető. Világunkban ennek az egyértelmű igen-nem elvnek az árnyalása, kedvünk szerint formálása rengeteg bajt okoz. A jövevényekhez való viszonyulással kapcsolatban is megfigyelhető ez az állapot. Az egyensúly helyett eltoljuk a hangsúlyt valamelyik irányba. Vagy negatívan viszonyulunk a jövevényekhez, vagy túlzó módon, felül helyezzük őket a törvényeken. 
 Mindegyik hozzáállás téves, és ezen felül, még a Biblia tanításával is ellentétes.