„Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!” 
 Sok magyarázat foglalkozott már ezzel az igével, nyilvánította a fenti formájában érthetetlenné. Megvizsgálva azonban a szöveg környezetét és magát a verset, arra jutunk, hogy a fordítás ebben a kissé régies formájában nagyon is helyes. Nem is találkoztam a problémával, amíg az ország más tájegységén élő emberek nem említették nekem, hogy érthetetlen ebben a formájában a vers: Miben reménykedik? Abban, hogy Isten megöli, vagy abban, hogy nem? Aztán elgondolkodtam, hogy miért nem merült ez fel az ország északkeleti részén, a környezetemben, Károlyi Gáspár szülővárosától néhány kilóméterre. A válasz nagyon egyszerű. Mi mindig is úgy értelmeztük ezt a verset, ahogyan Károlyi is, mivel itt tanulta meg a magyar nyelvet: „Vajon megöl engem? Nem hiszem, mert csak védekezem a vádakkal szemben.”, tehát az Úr nem öl meg azért, mert véleményt alkotok, vagy másképpen kiállok valami mellett, amit igaznak gondolok. Ez nem tiszteletlenség vele szemben. 
 Aztán megvizsgálva a héber szöveget szintén ugyanide juthatunk:
 A héber הֵן (hén) szó jelentése egy kérdőszó is lehet, és ebben az esetben szerintem ez a fordítás felel meg a mondanivalónak: „Vajon?”.
 Majd a יִקְטְלֵנִי (jiktöléni) megölni szó után az alábbi összetétel található.
 לא (ló)= nem és אֲיַחֵל (ájáchél), ami a várni ige jövő idejű alakja.
 A kérdéses igeszakasz tehát a következőképpen hangzik: Vajon megöl, nem fogom ezt várni (vagy „erre nem számítok”). Valójában az utaimat bizonyítom az Ő arca előtt.
 Végül a szövegkörnyezet is alátámasztja ezt a változatot, hiszen az ezt megelőző részekben Jób azt bizonyítja, hogy Istennél van a bölcsesség, ő nem akar az Úr felé kerülni, de bárhogyan is van, hadd mondja el Isten előtt az érveit, mert ezek a mondanivalók gyötrik a lelkét (13:13-14). Nem arról szól itt a 15. versben, amiról a három ifjú Dániel könyvében, hogy akkor is benne bízik, ha megöli őt – bár ezt Jób könyve szintén tartalmazza –, mert nem ez volt a kérdés. A 16. versben ezt alá is támasztja. Nem az jut be az  Istenhez, aki álvallásossággal mindenre bólogat, és nem őszinte az Isten előtt, hanem aki szívét teljesen kitárja előtte, és hallani akarja az Úr válaszát. a 18. és 19. versekben újra az ügye előterjesztéséről szól, és a lelki fájdalomról amit a hallgatás okoz neki. A 22. és 23. versben pedig láthatjuk, hogy milyen céllal terjeszti ügyét Isten elé Jób. Az Isten válaszára kíváncsi, s nem emberek okoskodására, még a saját okoskodására sem.