„Hol tartunk a történelemben? Jézus tényleg az ajtó előtt áll?”
Ezekre a kérdésekre legtöbbször olyan válaszok születnek, amelyek helyességének alátámasztására világi történéseket használunk. Nézzünk meg most egy olyan bizonyítékot, amit a Biblia kínál számunkra. A sokszor tanulmányozott, és elemzett Tíz Szűz példázatáról van szó Máté evangéliuma 25. részében, és az azt megelőző néhány versről. Krisztus Máté evangéliuma 24. részében a végidei események tárgyalása során egy érdekes eseményre hívja fel a figyelmet. A rész 48. és 49. versében több dolgot is említ, amin el kell gondolkodnunk. Egy részről ezt mondja a gonosz szolga az Ura hazajövetele előtt: „Halogatja még az én uram a hazajövetelt” Máté 24: 48. Vajon vannak-e ilyen elméletek ma a kereszténységben? Vajon hallunk-e arról, hogy Krisztus visszajövetelének valóságára, és nem közelségére kell helyezni a hangsúlyt? A szolga ez után verni kezdi a szolgatársait. Figyeljük meg a pontos kifejezést: verni kezdi. A vers második része ugyanígy van fordítva: „a részegesekkel pedig enni és inni kezdene”- alkalmazva tehát az elkezdeni igét a teljes mondatra-, és ekkor jön meg az Úr. Nem egy teljesen kifejlődött dologról van tehát szó, hanem valaminek az elkezdéséről, a kifejlődés elindulásáról. A „részegesek” és az azokkal való együtt evés és ivás kifejezései a Bibliában jelenti az elferdült kereszténységen belül létrejött csoportok egymásra találását, és a világgal való közösségvállalásukat is. Tehát a szolga nem csak, hogy a szolgatársak nyomorgatásában vállal szerepet, de az Isten szemében eltorzult erkölccsel rendelkező erőkkel is közösséget vállal. 
 A 25. rész – ami egyébként egy gondolati egység az előzővel – innen folytatja, hiszen az „akkor” szóval vezeti be a Tíz szűz példázatát. Tehát abban az időben, amikor a fent felsorolt események megvalósulnak, az Isten országa (a menny királyi uralma) a Tíz szűzhöz fog hasonlítani.  Akik elővették az ő lámpásaikat, és kimentek a vőlegény elé. Figyeljük, meg, hogy mit tettek, amikor a vőlegény elé mentek. Elővették az ő lámpásaikat. A lámpást egyértelműen azonosítja a Biblia saját magával (Zsolt. 119:105.) Tehát elővették, és nagyon fontos az ő lámpásaikat. Személyes és hitből jövő igetanulmányozás volt, ami a vőlegény elé vitte az embereket. Mikor történtek mind ezek? Mikor vették elő az emberek a Bibliáikat, és mentek ki a vőlegény elé? Több mint 150 évvel ezelőtt, amikor az utóreformációs mozgalmak között megjelent, egy felekezetek közötti, Bibliatanulmányozó csoport, akik hittel kutatva az írást, Isten segítségével eljutottak több olyan Szentírás magyarázatra, ami addig rejtve volt az emberek előtt, legfőképpen a Biblia olvasásának a középkorban általánossá vált tiltása miatt. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a Biblia eltiltása és fogalmazhatunk így elrejtése ellenére, mintegy kétezer éve benne volt ez a történet Máté evangéliumában, ami arról szól, hogy a történelem végén emberek előveszik a lámpásokat, tehát lesz Bibliájuk, és olvasni is fogják a saját nyelvükön, hiszen világit nekik, értik a benne leírtakat. Pontos egyezést mutat ez Jézus kijelentésével: „És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég” Máté 24:14. Kétezer éven keresztül ott volt ez a remény, hogy az Ige nem fog eltűnni, újra kutatni fogják az emberek. 
 Ekkor viszont a példázat szerint történik valami, illetve nem történik meg valami. Nem jön a vőlegény, hisz a szüzek elalszanak. Az itt szereplő szó nem egy mély alvást fejez, ki inkább elálmosodást, elszunnyadást, bóbiskolást fejez ki, ami azt jelzi, hogy valamiféle, alig érzékelhető éberség van, de ez nem elég a fennléthez. Milyen találó ez a mi korunkra is. Van valamilyen szintű tanulmányozása az Igének, de ez szó szerint nem elég a „fentléthez”.
 Amikor elhangzik a kiálltás, akkor a szüzek felkelnek, vagy inkább felkeltetnek és közel ugyanazt teszik, mint először. Előveszik a lámpásaikat. Csakhogy itt most egy olyan jelzővel egészül ki a cselekedet, amit a Károli biblia „elkészíték”-nek fordít. Ez a szó tartalma alapján rendbe hoz, ékesít, díszít jelentéssel is bír. Felkelnek tehát, és az elhanyagolt lámpásaikat rendbe hozzák, de nem csak hogy rendbe hozzák, hanem felékesítik azt. Az, hogy ezt kell tenni, mi mást jelentene, mint, hogy elhanyagolták a korábban a vőlegény elé ment népek a Bibliát, ezért mintegy újra elő kell venni, és a helyére kell állítani, olyan ékesen, ahogyan az illik, ahogyan azt látnia kell az embereknek. Apró mozzanat csupán, de érdekes, hogy az éjszaka közepén jön a vőlegény, mintegy sugallva, hogy emberileg lenne még hátra a sötétségből, de a vőlegény nem nyújtja tovább a sötétséget, véget vet annak. Igaz az éjszaka közepe a legnagyobb sötétség. Az emberiség ma elismeri, hogy egy ilyen irtózatos sötétség felé haladunk, de várja a sötétség eloszlását, az éjszak lassú elmúlását. Az Ige szerint már nem lesz ilyen korszak. 
 Hogy hol járunk a történelemben? Máté 24. végén és 25. elején. A Biblia nem szól ma a kereszténységben. Legfőképpen nem jellemző az, hogy mindenkinek sajátja legyen ez a lámpás. Pedig az öt bolond szűz amikor felékesíti a lámpását, pontosan erre döbben rá. Elővéve az Igét a saját tapasztalatok és természetesen az saját Istennel szerzett élettapasztalatok hiányát látja. Ennek az ébredésnek kell következnie, vagy az elszunnyadás még hosszabb lesz? Nem gondolom. Az egyház világgal való összefonódására volt már példa a történelemben, de együtt ez a mozzanat azzal, hogy a kereszténység egyes irányzatai is ilyen mértékben vegyenek részt a kicsapongásban, csak a mi korunkra jellemző. Az ökumenizmus, vagy annak mai formája száz évvel ezelőtt csak „álom” volt az ezt munkáló keresztény vezetőknek. Volt felhívás a Vőlegény várására, amikor a lámpásokat elővették az emberek, volt (vagy van) elszunnyadás, mert nem jött el a Vőlegény a vártak szerint. Most az ébredésnek kell jönnie. Azt kérdezitek: Lesz-e ilyen ébredés? A válasz igen. Nem az én válaszom ez, hanem a Bibliáé. Amik meg vannak írva az Igében beteljesednek. Lesz ébredés, és „népek jönnek a világosságodhoz” (Ésa.60:3). Nem az a kérdés, hogy mindezek meglesznek-e? A kérdés hogy velünk, vagy nélkülünk? Ne várjuk vissza úgy Jézust, hogy amikor eljön „felelősségre vonjuk”, hogy nekünk még dolgunk lett volna, miért ilyen hirtelen jelent meg, és ne kelljen neki azt mondani, hogy a munkát mások már elvégezték. Vegyük elő lámpásainkat, a Lélek vezessen bennünket, ne az énünk. Ne aludjuk át a munka idejét.
 Ébredjünk! Ez a munka ránk is vár!