János evangéliuma 10. részének 16. verse szerint más aklokból is ki kell hoznia Jézusnak a juhait, és így lesz egy akol és egy pásztor. Ezt az elméletet szívesen alkalmazzák bizonyos egységtörekvések jelmondataként. De mi van akkor, ha a jelmondatról kiderül, hogy nem jól van fordítva. 
 A görög szöveg szerint, amikor Krisztus a más aklokban lévő juhairól beszél a αὐλῆς (aülész) szót használja, ami valóban ezt is jelenti. Így egyértelművé válik, hogy bár a más-más akloknak, ahogyan ez a valóságban is van, nem mindig ugyanaz a pásztora, de mindegyikben vannak olyan juhok, akik mégis Ő hozzá tartoznak. Ezeket a juhokat ki kell hívnia, - illetve a szövegben szereplő „ἀγαγεῖν” (ágágein) szó alapján vezetni, irányítani, magához vonzani -   hogy a saját pásztoruk vezetése és védelme alatt legyenek. 
 Amikor viszont arról beszél, hogy a kihívott juhok πρόβατα (probata) alkotni fognak egy új közösséget, akkor nem egy nagy, mindent magában foglaló akolról beszél, sőt, nem is egyről az eddigiek közül. Ezen a helyen a ποίμνη (poimné) szó szerepel, ami nyájat jelent, amire a szöveg szerint a ποιμήν (poimén), vagyis pásztor fog vigyázni. 
 Nem aklok egyesítését, vagy egy akol kiválasztását támasztja tehát alá a szöveg, hanem egy új csoport létrejöttét, a kihívottak valódi közösségét. Ennek a szövegnek a tanításában tehát sokkal több van, mint azt a korábbi helytelen fordításból láthattuk volna. Az aklokat falak veszik körül, tetejük van, a benne lévőknek bizonyos védelem érzését adják. Ha jön a vihar, vagy akár kívülről egy támadás, viszonylagos biztonságban érezhetik magukat. A vihart azonban, amiről a Biblia beszél, a földi történelem végén nem állítják meg a falak. Ezért egy olyan dologra kér az Úr, ami emberi logikával értelmetlennek tűnik. Kihívja a juhait az aklokból, a szabad ég alá, ahol nincsenek falak és tető, s csak Ő lesz mellettük. A hamis biztonságérzet helyett egy dolog marad, a hit. Hiszed-e azt, hogy Krisztus elég ahhoz, hogy megállj, és megmaradj. Ez a gondolat egyébként nem új a Szentírásban, hiszen erre utalt a körülmetélés szertartása is. A test egyik legérzékenyebb részéről távolítsuk el a védelmet adó részt, s így éljünk a világban, az emberi védelem érzése nélkül, csupán Istenben bízva. később V. Mózes 10:16 pontosítja a jelképet, a szívetek körülmetélése kifejezéssel. 
 Ezt, a nem mai felekezeti értelemben használt közösségi létet, vagy közösségi forma kialakulását támasztja alá a „lesznek” kifejezésnek fordított „γενήσονται” (genészontai) szó is, mely inkább a „születés” jelentéstartalmat hordozza. Születnek egy nyájjá, fordíthatnánk, belesimulva Krisztus újjászületés kifejezésébe, a Nikodémussal folytatott beszélgetésben (János evangéliuma 3. rész).  
 Talán feltűnő a nyáj és a pásztor szavak görög megfelelői közötti szoros kapcsolat is. Nagyon kifejező ez is, hiszen olyan pásztorról beszél, aki része a nyájnak, valakiről, aki ismeri a juhok érzéseit, gondjait, hiszen egy volt közülük. Ez a kicsiny mondatrész Krisztus testté lételének egy magyarázata. Olyan testet vett magára Jézus, amiben hasonlónak kellett lennie az „atyafiakhoz”, ahogyan erről a Zsidókhoz írt levél 2. részének 17. verse is beszél. 
 Lesz tehát egy nyáj, aki csak a valamikor közé eljött és vele szenvedő pásztorra hallgat, és kizárólag benne bízik.
 A vizsgált igevers, valahogy így adható vissza a fentiek értelmébe:
 „És más juhaim is vannak, melyek nem ebből az akolból valók, azokat is magamhoz kell vezetnem, és az én hangomra hallgatni fognak. És születnek egy nyájjá, és lesz egy pásztor.” János evangéliuma 10:16