Sámuel második könyvének hatodik része mondja el azt a történetet, amikor Dávid király elmegy, hogy elhozza a szövetség ládáját Jeruzsálembe. A történet sok érdekességet tartalmaz, amit a fordítások nem igazán tudnak számunkra egyértelművé tenni. Mi is volt a baj Dávid tettével, miért nem tetszett az Urnak ez a cselekedet, amit a király végrehajtott. Először is le kell szögeznem, hogy nem kételkedek abban, hogy Dávid szándéka tisztességes volt, jószándék vezette. Ami talán hiányzott, az az a dolog, amit mi is számtalanszor elkövetünk. Annyira akarunk valakinek jót tenni, hogy elfelejtjük megkérdezni, hogy ő hogy szeretné. Mi magunk gondoljuk ki, hogy a másik mit és hogyan szeretne. Nézzük magát a történetet.
 A történet szerint amikor a nép elérkezik  frigyládához, azt egy új szekérre teszik. Ez a cselekedet teljesen ellentétes azzal az Isteni utasítással, hogy a ládát egyedül a Lévi nemzetség férfi tagjai hordozhatják a vállukon. Érdekes még, hogy a szövetség ládájának új szekérre tevése megjelenik Sámuel könyvében, amikor a filiszteusok visszaküldik a hadi zsákmányként megszerzett ládát az Izraelitáknak (I. Sámuel 6:7). Ha a szekér használatát vizsgáljuk, meg kell említeni, hogy a halottkultusz, és más, bálványkultuszok szakrális eleme volt. Nagy tömegben kerültek elő ilyen leletek sírokból. Pontosan ezt, a más vallásokkal való összemosás elkerülését is szolgálta az a törvény, ami a vállon hordozást határozta meg a frigyláda szállításakor. A történet többi eleme is a más vallásokkal való összekeveredés súlyos hibáját tárja fel előttünk, ami az Örökkévaló nem tetszését váltotta ki, jogosan. 
 Dávid hatalmas ünnepség keretében kívánta felvinni a szövetség ládáját Jeruzsálembe. Ennek megvalósítására azonban bálványkultuszokból átvett elemeket használt. Honnan lehet ezt bizonyítani? A felhasznált hangszerek egyértelműen alátámasztják a fenti elméletet. A történet leírásában használt zenei eszközök mint például a kinnór, a nével, vagy a tóf, alakja és egyéb paraméterei teljes pontossággal nem határozhatók meg, de annyit mindenesetre tudunk róluk, hogy egy harsányabb, vagy esetleg egy féktelenebb ünneplés kellékei lehettek. A kor szokásai szerint ezek az ünnepek általában szakrális, hitéleti alkalmak voltak. Tehát ezen az eseményen Dávid és a nép olyan hangulatot idézett elő, ami hasonlóságot mutathatott a környező népek bálványkultuszával. Alátámasztja ezt az a tény, hogy a frigyláda felvitele Uzza pap halála miatt félbeszakad ugyan, de amikor három hónap múlva Dávid újra elszánja magát a felvitelére Jeruzsálembe, a mód és a körülmények teljesen megváltoznak. Az előírt rendben a léviták viszik a ládát a vállukon. Az Isten alkotása viszi azt a tárgyat, melyen az Úr dicsősége megjelenik, nem emberi alkotás. Ez is fontos a történet szempontjából.  Az örömteli esemény hangulata is más képet mutat. Csupán két, a Szent sátor körüli szolgálat során használt zenei „eszköz” szerepel a történetben, a sófár, valamint a harsogó emberi énekhang.   
 Mit is jelent számunkra a történet, hisz a „mi tanúságunkra irattak meg” (Róma 15:4). Nem használható semmilyen olyan elem az Istennel való kapcsolatban, ami nem tőle származik, ami lehetőséget ad a félreértésre. Kicsit direktebb formában ez a lényege a gonoszt jóval győzd meg elvnek. Ugyanis az egyedüli jó csak az Örökkévaló. Vele kell meggyőznünk a rosszat. Ha valamit használunk a rossz oldal, Sátán kelléktárából arra, hogy megoldódjon egy probléma, elismerjük, hogy szükség van rá. Isten semmit nem használ Sátán eszközei közül.