Korunk egyik nagy vívmányának tartjuk az állatok védelme érdekében hozott törvényeket, mintha mindezt a szemléletet mi fedeztük volna fel, holott, már évezredek óta létezik. Gondoljunk csak a nem ártás elvére a hind filozófiában, vagy hasonló gondolkodásmódra más vallásokban. Bár nem ismeretes széleskörben, de a Biblia is szól az állatokkal való helyes bánásmódról. 
     Legeleső lapjain a nem ártás elvével azonos gondolat fogalmazódik meg, amikor mind az állat, mind az ember táplálékául növényeket rendel Isten. A föld teremtésének a kezdetén ennek megfelelően ma már ismeretlen barátságos viszony volt ember és állat között.
     Az Özönvíz után, azonban valami megváltozott. Az ember étrendjében megjelent a hús, s az állatokban félelem alakult ki az emberrel szemben. 
 Mózes ötödik könyvében külön rész szól az állatok iránti emberségről, melyben ilyen megállapításokat találhatunk: „Ha madárfészek akad elédbe az úton valamely fán vagy a földön, madárfiakkal vagy tojásokkal, és az anya rajta ül a fiakon vagy a tojásokon: meg ne fogd az anyát a fiakkal egyben. Hanem bizony bocsásd el az anyát, és a fiakat fogd el magadnak…”V. Mózes 22:6-7. Fajvédelmi törvény fogalmazódik meg ebben a szakaszban, a kifejlett egyed életben hagyásával megmarad az esély arra, hogy maga a faj fennmaradjon, hiszen az anya újabb fiókákat nevelhet. Egyedi védelmet is élveznek azonban az állatok, a Bibliában, amikor a bajba jutott állat megsegítéséről rendelkezik az alábbi szakasz: „Ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre az úton eldűlve fekszik, ne fordulj el azoktól, hanem vele együtt emeld fel azokat.” V. Mózes 22:4. 
 Az álltokhoz való viszonyunk árulkodik jellemünkről is. A ma látható állatírtások jellemzik társadalmi életünk színvonalát. A Szentírás szerint: „Az igaz az ő barmának érzését is ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen.” Példabeszédek 12:9.  Döntse el ki-ki maga, hogy hol állunk az igevers alapján. A közgondolkodásban meghonosodott elgondolás szerint az ember felette áll a többi élőlénynek. Ez a Bibliával azonos gondolkodás lehetne, ha nem folytatódna úgy világunkban, hogy nem védelmezője a rá bízott életeknek, hanem zsarnoka. Míg a korábbi korokban elítélték az állatokkal kegyetlenkedő embert, ma mindennapossá válik a hozzánk sok mindenben hasonló teremtményekkel való kegyetlenkedés. Talán elménkbe kellene vésni Prédikátor szavait, amikor az emberben és az állatban lévő élet leheletéről szól: „…ugyanazon egy lélek van mindenikben…” Prédikátor 3:19. 
 A Szentírással kapcsolatban sokan felháborodnak a hatalmas állatáldozatokon. Ne felejtsük azonban el, hogy a hatalmas tömegű állatáldozatot nem minősíti az Isten szava pozitívan. Az egyetlen állat áldozatában is a felelősség jelenik meg, ami helyes viszonyulással arra törekszik, hogy jobban megértsük a bűn súlyát.  
 A tudomány újabb és újabb bizonyítékokat talál arra, hogy még a korábban értelmi színvonalukban lenézett fajok is magas inteligenciával és egyfajta erkölcsösséggel rendelkeznek. Nem tárgyakat bántunk tehát, amikor az állatokkal kegyetlenkedünk, vagy megöljük őket. Értelmes lények néznek a szemünkbe, amikor megtesszük a végzetes mozdulatot.