Az alkonyi káprázat, elérte a házat,
 Hol a bölcs lakott, hol a titok halott.
 Az ifjú vágyott tudni, s vágya hajtotta okulni.
 Messziről érkezve fáradtan, köszönt alázatban.
 Tanulni jöttem mester, tanítson, ha nem restell.
 Győzni a felett, ki nekem legnagyobb ellenségem lett.
 Az öreg végigmérte a megviselt embert, 
 S tekintete mély csendet rendelt.
 Ülj le fiam, az asztal rád is várt,
 Megosztanám veled a vacsorát.
 Az étel erőt adott, s az erő tanácsot,
 Az ifjú a szavakba gyorsan belevágott.
 De mielőtt hangja elhagyta volna száját,
 Mestere csendre intette ifjú diákját.
 Majd holnap fiam, majd holnap elmondod.
 Jó megrágni a falatot, s a gondolatot.
 Másnapra kelve elkezdték a munkát, 
 Az ifjú harcolni tanult, s végezte a dolgát.
 Nap napot követve tudást szedett fel,
 Mi szerinte a győzelemhez kell.
 Hosszú napok után az öreg megállott,
 S utolsó szavával intette a diákot.
 Mit tanultál emberrel szemben soha ne használd,
 Hogy legyőzd legnagyobb ellenséged, a magad indulatját.