Az alkonyi káprázat, elérte a házat, Hol a bölcs lakott, hol a titok halott. Az ifjú vágyott tudni, s vágya hajtotta okulni. Messziről érkezve fáradtan, köszönt alázatban. Tanulni jöttem mester, tanítson, ha nem restell. Győzni a felett, ki nekem legnagyobb ellenségem lett. Az öreg végigmérte a megviselt embert, S tekintete mély csendet rendelt. Ülj le fiam, az asztal rád is várt, Megosztanám veled a vacsorát. Az étel erőt adott, s az erő tanácsot, Az ifjú a szavakba gyorsan belevágott. De mielőtt hangja elhagyta volna száját, Mestere csendre intette ifjú diákját. Majd holnap fiam, majd holnap elmondod. Jó megrágni a falatot, s a gondolatot. Másnapra kelve elkezdték a munkát, Az ifjú harcolni tanult, s végezte a dolgát. Nap napot követve tudást szedett fel, Mi szerinte a győzelemhez kell. Hosszú napok után az öreg megállott, S utolsó szavával intette a diákot. Mit tanultál emberrel szemben soha ne használd, Hogy legyőzd legnagyobb ellenséged, a magad indulatját.