Kilenc csapás, a vakság már tudatos. 
 Nem hajlik a térd, a bűn alattomos.
 Kilenc felhívás, kilenc eldobott esély, 
 Kilenc bizonyíték, hogy az élet az Istené.
 Nem akarták hát, maradt a fájdalmas Isteni.
 Útban van már a pusztító, a bűnt kiirtani.
 Elvégződött, s az Atya fájó szívvel szólt.
 Fiam, helyettük dönteni nincs már mód.
 De helyettük meghalni még meglehet!
 Az egyszülöttek helyett Atyám, én elmegyek!
 Döntsenek arról, hogy kell-e a váltság nekik.
 Vérrel fessék az ajtó keresztjét, ha az angyal közeledik.
 Keserű fű jelezze, a szenvedés súlyát, s búját,
 Felöltözve, útra készen várják a csodák útját.
 S ha elfogadták a bárány vére ingyen bérét,
 Hagyják el azonnal Egyiptomot, bűneik földjét.
 A pusztító, ha megáll, az elsőszülött vérre néz.
 S így szól, „Itt már meghalt, állhatok odébb.”
 S megmenekül, kinek nem volt elég a csoda,
 Egy lesz mindenkinek a megváltás, a Golgota.
 Ne késlekedj hát, ha maradsz, az elválás egyre nehezebb
 Akkor indulj meg, ha megláttad kínzó keresztemet.
 Pálcád a kezedben, sarud lábadon így készülj, s egyél.
 Testem életed kenyere lesz, ez táplál, míg célhoz érsz.
 Mert, ahogy elfedeztem akkor véremmel bűnüket, 
 S meghaltam minden elsőszülött helyett.
 Vérem most feletted, s rajtad lesz a jel, 
 S a Bíró így szól: „Lerótták, nincs rajta adósteher.”