Kilenc csapás, a vakság már tudatos. Nem hajlik a térd, a bűn alattomos. Kilenc felhívás, kilenc eldobott esély, Kilenc bizonyíték, hogy az élet az Istené. Nem akarták hát, maradt a fájdalmas Isteni. Útban van már a pusztító, a bűnt kiirtani. Elvégződött, s az Atya fájó szívvel szólt. Fiam, helyettük dönteni nincs már mód. De helyettük meghalni még meglehet! Az egyszülöttek helyett Atyám, én elmegyek! Döntsenek arról, hogy kell-e a váltság nekik. Vérrel fessék az ajtó keresztjét, ha az angyal közeledik. Keserű fű jelezze, a szenvedés súlyát, s búját, Felöltözve, útra készen várják a csodák útját. S ha elfogadták a bárány vére ingyen bérét, Hagyják el azonnal Egyiptomot, bűneik földjét. A pusztító, ha megáll, az elsőszülött vérre néz. S így szól, „Itt már meghalt, állhatok odébb.” S megmenekül, kinek nem volt elég a csoda, Egy lesz mindenkinek a megváltás, a Golgota. Ne késlekedj hát, ha maradsz, az elválás egyre nehezebb Akkor indulj meg, ha megláttad kínzó keresztemet. Pálcád a kezedben, sarud lábadon így készülj, s egyél. Testem életed kenyere lesz, ez táplál, míg célhoz érsz. Mert, ahogy elfedeztem akkor véremmel bűnüket, S meghaltam minden elsőszülött helyett. Vérem most feletted, s rajtad lesz a jel, S a Bíró így szól: „Lerótták, nincs rajta adósteher.”