Jönnek sokfelől bölcs, okos emberek,
 Elmondják jólakottan, hogy miért ne egyek.
 Azt hiszik nem tudom, mit mormolnak nekem,
 Nem értik, ha hiszek mért nehéz a szívem.
 Elmondanám nekik, hogy őszinte lettem,
 Mindent, mi fáj nekem az Úr elé letettem.
 Nem szépítettem térdemen, ájtatos képpel,
  Mit úgy is tud, Neki, csak azt mondtam én el.
 Elmondanám nekik, de hisz úgyis hiába,
 E szavak nem illenének a szép liturgiába.
 Nem lenne hittel telt, s nem lenne kellemes,
 Bár gyöngyöket szórni amúgy sem túl helyes.
 Maradok hát csendben, s magamba nézek,
 Velük szemben érzett indulatom éget.
 Meglátom ebben is a bűnnek mázsás súlyát,
 Ami még itt bent van, nem jobb mint a világ.