Nem ez, vagy az fáraszt,
 Hanem a világ maga.
 Szemlélni lop, csal, hazudik,
 Mennyi-mennyi ostoba.
 Köztük mégis élni kell, 
 S lélekben meghalni tán.
  Hogy ne legyek egy közülük,
 Ahogy vagyok hajdanán.
 De miért oda vet az idő,
 Hol mindez fellelhető.
 Mert helyről más helyre megyek.
 S nem látok mást, csak felleget.
 Miért nem lettem órásmester?
 Ki csendesen javíja az idő kerekét.
 Ki nem hazudhat, hisz amit mér,
 Nem ugrik odább, vagy idébb.
 Lehettem volna cipők doktora,
 Ki a betérőt kedvesen fogadja.
 Megvizsgálja a sérült lábbelit,
 De nem nézi kit, s merre vitt.
 De nem lettem sem ez sem az,
 Csak háborúkba járó paraszt,
 Ki villával, s bottal indul el,
 S így az ellen sokszor őt találja el.