Haza jöttem, végre.
 Felnézek az égre, 
 Itt az udvaron.
 S látom a semmit,
 A súlytalan csendet.
 Amiért rohanunk.
 Tán úgy hisszük,
 Akkor jön gyorsan el,
 Ha kis időbe tolul,
 Életünkben az ágyúdörej.
 Tudjuk le gyorsan, 
 Amit rohanni kell.
 Aztán jöhet a hosszú,
 Elképzelt közhely,
 A jól megérdemelt…
 Mily balga-e porszem.
 Hisz, az élethez kell a csend.
 De nem majd, messze,
 Hanem ma, s holnap,
 Hogy lényünket élessze.
 Át kell, hogy szője,
 Mindig, minden napunk.
 S így új napra kelve,
 Mindig új erőt kapunk.