Te felszállsz, s én maradok.
 A felhők fölé készül a gondolat.
 De nem tudok vele szállni,
 Mert én ülök, röghöz kötve, tétován,
 Ábrándok között, lomhán, szárnytalanul.
 Lehetetlennek tűnő, de valós,
 A nehéz, szállni nem tudóból.
 Előáll egy határtalan repülni vágyó,
 Ki szárnyalna fent, a végtelen mindenben.
 Hogy lehet ez? 
 Csak így.
 A léttelen helye lesz a létnek,
 Hogy átvigye ezen a féktelen pusztán,
 S előre biztatja e felfoghatatlan csodával,
 Mi mutatja meglehet, s van remény.
 Felfelé.