Te felszállsz, s én maradok. A felhők fölé készül a gondolat. De nem tudok vele szállni, Mert én ülök, röghöz kötve, tétován, Ábrándok között, lomhán, szárnytalanul. Lehetetlennek tűnő, de valós, A nehéz, szállni nem tudóból. Előáll egy határtalan repülni vágyó, Ki szárnyalna fent, a végtelen mindenben. Hogy lehet ez? Csak így. A léttelen helye lesz a létnek, Hogy átvigye ezen a féktelen pusztán, S előre biztatja e felfoghatatlan csodával, Mi mutatja meglehet, s van remény. Felfelé.