Mélységes sötétben tapogat a szándék, Mely a fáklyát emelte egykoron. Támaszkodva a nézetekre, Melyek máglyát raktak alá akkoron. S nem tűnik fel semmi sem, A protestálás helyett „béke” szól. Nem hiányzik a harcos élet, Minden szívben „szeretet” honol. Fél nap az Úrnak, ennyi telt hát el. S minden a feje tetejére állt. „Nincs többé a megosztó tan! Legyőztünk minden akadályt!” Előre megrágva faljuk a tant, Pedig a mannát is őrölni kellett. Azt hisszük ez is bérbe adható, S nekünk is használ, ha más lehellett. S most ünnepeljük az ötszáz évet! Örülve, hogy van földünk, hazánk! S várjuk szívünkben igazán a másikat, Melyet Isten készített a Golgotán? Mivé lett hát minden? Hit és akarat. Mely zengett Wormsban, mint az égi átok! Mely kifordította molylepte bőréből, A félig rothadó keresztény világot! Ma már ez testvérem, nem más csak komédia. Világi vígság, papi dínom-dánom. Zsinóros menték díszes felvonulása, A legújabb, s legvégső Canossa járáson.