Mélységes sötétben tapogat a szándék,
 Mely a fáklyát emelte egykoron.
 Támaszkodva a nézetekre,
 Melyek máglyát raktak alá akkoron.
 S nem tűnik fel semmi sem, 
 A protestálás helyett „béke” szól.
 Nem hiányzik a harcos élet,
 Minden szívben „szeretet” honol.
 Fél nap az Úrnak, ennyi telt hát el.
 S minden a feje tetejére állt.
 „Nincs többé a megosztó tan!
 Legyőztünk minden akadályt!”
 Előre megrágva faljuk a tant,
 Pedig a mannát is őrölni kellett.
 Azt hisszük ez is bérbe adható,
 S nekünk is használ, ha más lehellett.
 S most ünnepeljük az ötszáz évet!
 Örülve, hogy van földünk, hazánk!
 S várjuk szívünkben igazán a másikat,
 Melyet Isten készített a Golgotán?
 Mivé lett hát minden? Hit és akarat.
 Mely zengett Wormsban, mint az égi átok!
 Mely kifordította molylepte bőréből,
 A félig rothadó keresztény világot!
 Ma már ez testvérem, nem más csak komédia.
 Világi vígság, papi dínom-dánom.
 Zsinóros menték díszes felvonulása,
 A legújabb, s legvégső Canossa járáson.