„Akik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is.” Efézus 2:3
 Pál fenti írása a megtérés előtti emberi én alaptulajdonságát írja le. Mi mozgatja, mi hajtja előre? A test és a gondolatok által sugallt kívánságok, akaratok, döntések. Mindezek azonban nem egy Istenhez tért ember tulajdonságai. Az első pontot sokszor halljuk hitéleti alkalmakon is. „Öldököld meg a test kívánságait!”, „ Ne a tested akarata vezessen.” stb. De keveset hallunk arról, hogy a saját  agyunk termékeiről is le kell mondanunk. Mik ezek. A saját megfontolás szerinti élet elhagyása. Az élet világban látott és ott tanult változata. Miből élek meg, hogyan kell dolgoznom, pihennem, gyermeket nevelnem, családban élnem, üdvözülnöm.  Az ezekre adott emberi válaszok legtöbbször a mi „termékeink”. Ezekről kell lemondani és azt hiszem ez a nehezebb. Szembe menni a világgal, és fájó, de sokszor a hittestvérekkel. Hiszen tőlük kapja a magát Istenre bízó ember a legnagyobb bántásokat. „Felelőtlen vagy, nem akarsz a családodról gondoskodni, nem gondolkodsz felelősségteljesen, stb.”. Holott nem erről van szó. Az Istent megismerő ember igenis akar munkálkodni. Szolgálni szeretne szüntelen Istenek és embereknek. Persze, ezt nem mindig a világ számára, és a világba beékelődött „hívők” számára elfogadható formában. Mert ő nem a másik embertől, a munkahelytől várja megélhetését, hanem a Teremtőtől. Tudja, -bár nem tartozik neki az Úr- mégsem marad soha adósa. „De mit fogsz enni? Miből neveled a családodat? Nekik étel, ruha kell!.” Erre egy választ lehet csak adni: „Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek. Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre.” Lukács 12:29-30.
 Látjuk milyen erő az emberi ész, a világ tanítása saját gondolkodásunkban. Nem hagyja, hogy az Úrra bízzuk magunkat. Elválaszt az Istentől. Ezért kéri Pál, hogy hagyjuk el, és kérjük az értelmet attól, akiben egyedül van, a Teremtőnktől, aki szemrehányás nélkül adja meg nekünk (Jakab 1:5).