Bolyongok, mint vándor
 A pusztán át.
 S  ha előmbe kerül egy kő,
 Bátran rúgom tovább.
 Hisz ő nem követ úgy,
 Mint életem gondjai,
 E nehéz, kemény kövek.
 Melyek lomhán görögnek
 Életem útján,
 S a nyomom elfedik.
 Ha így lesz nem marad más,
 Csak a kő nyoma,
 A simára gyalult,
 Kietlen út, s a pora.
 Hej, ti útom mogorva társai,
 Olyanok vagytok, mint Jób barátai.
 Megoldást nem, csak vádat adtok.
 Arra vágytok, hogy eltapossatok.
 De Isten megsegít, s leteszlek titeket,
 Arra helyeztettek, kit nem érdemlek meg.
 S bár e hírre bánatom, növekszik egyre,
 Tudom nem maradtok az égi Szent terembe.