Bolyongok, mint vándor A pusztán át. S ha előmbe kerül egy kő, Bátran rúgom tovább. Hisz ő nem követ úgy, Mint életem gondjai, E nehéz, kemény kövek. Melyek lomhán görögnek Életem útján, S a nyomom elfedik. Ha így lesz nem marad más, Csak a kő nyoma, A simára gyalult, Kietlen út, s a pora. Hej, ti útom mogorva társai, Olyanok vagytok, mint Jób barátai. Megoldást nem, csak vádat adtok. Arra vágytok, hogy eltapossatok. De Isten megsegít, s leteszlek titeket, Arra helyeztettek, kit nem érdemlek meg. S bár e hírre bánatom, növekszik egyre, Tudom nem maradtok az égi Szent terembe.