Csend… a semmiben létezik valaki.
 Egyedül élt, létét nem kapta,
 Van, volt és lesz neki.
 De egyedül Ő nem maradt örökké,
 Született egy Fiú, ki társa mindörökké.
 Kivel tervét megossza, és tegye,
 Ki segítsége, az örök végtelenbe.
 Szólt: Legyen! Nem harsogón!
 Csak csendesen: Legyen.
 S a semmi engedett Neki.
 Világosság gyúlt a sivár kietlenben.
 S hat napon át szólt, és lett, ég
 Föld, tengerek, fák, füvek,
 S minden égitestek.
 S ötödik nap állatok lélegeztek.
 De nem szűnt meg alkotni, s tenni,
 Másoknak is örömet szerezni.
 Osztotta jóságát minden teremtményre,
 Melyek hirdették kegyelmét, a mindenségbe.
 S hatodik nap, magához hasonlót alkotott.
 Formálta képére, s belé leheletet adott.
 Nem önzőn, s nem zsarnokként teremtett,
 Hisz akarata szabad mindig az embernek.
 Nem hoz ilyet létre földi képzelet,
 Mely az alkotóval szemben dönthet, vagy tehet.
 Oly dolgokat alkot, min uralkodni lehet,
 S olyakat, mik tesznek s nem fontolnak meg.
 S hetedik nap, mint szülő, mely gyermekét tanítja,
 Nem csak mondva, téve is a jót,
 Megpihent a teremtéstől, s törvénybe írta
 A Szombat az emberért lett, emléke annak, mi volt.
 Ünnepe a teremtésnek, s öröme a létnek.
 Képe a végtelennek, s mintája a végnek.
 A végnek, mely végtelen, mely meg nem szűnik soha.
 Melyben kiteljesedhet a legnagyobb csoda.
 Hét nap alatt, idő, kezdet, igazság, szeretet,
 Felfoghatatlan egy földi embernek.
 Hogy férhet bele hét napba a világ végtelenje?
 S miért az idő az örök végtelenbe?
 Van mit nem tudunk, de majd egyszer…
 Ha eljön a vég, mi a kezdet, kezdete az örök végtelennek,
 Akkor, s csak akkor minden kitárul.
 De addig…………. „Az Istent féljed,
 s az Ő parancsolatait megtartsad.”