Méla, nyugtalan lett a teremtett világ.
 Búsan siratja boldogságos múltját.
 Teremtője nagy gonddal, gyengéden
 szerzette,
 Hogy majd az ember, békén lakjon benne.
 De, felnőtt a gyermek, kamasz lett belőle,
 Makacsul rombolja, mit kapott Tőle!
 Ahol csak éri, pusztítja, égeti!
 Formálni próbálja, de nem megy neki.
 Istennek képzeli magát e teremtmény,
 Hiányzik belőle minden, mi erény!
 Mégis, alkotója türelemmel nézi,
 Mi lesz mindabból, mit adott néki.
 Neveli folyton e hatalmas fát,
 De örömet neki, csak néhány vessző ád.