Méla, nyugtalan lett a teremtett világ. Búsan siratja boldogságos múltját. Teremtője nagy gonddal, gyengéden szerzette, Hogy majd az ember, békén lakjon benne. De, felnőtt a gyermek, kamasz lett belőle, Makacsul rombolja, mit kapott Tőle! Ahol csak éri, pusztítja, égeti! Formálni próbálja, de nem megy neki. Istennek képzeli magát e teremtmény, Hiányzik belőle minden, mi erény! Mégis, alkotója türelemmel nézi, Mi lesz mindabból, mit adott néki. Neveli folyton e hatalmas fát, De örömet neki, csak néhány vessző ád.