Hirdetni kell az Igét.
 Tűzzel vassal, ha kell!
 Szelíden, ahogy a fuvallat énekel.
 Mindent eltiporva, mi ellene áll!
 Ahogyan a harmat a gyenge fűre száll.
 Irtani, pusztítani érte!
 Plántálni, s építeni véle.
 Ne szólj, te nem vagy Isten embere!
 Ha hallgatnék, véle szállnék szembe.
 Véle? Hisz Ő nem olyan mint mondod!
 Nem én beszélek, az Igéből szólok.
 Az Ige? Hah, ne mond, hogy Isten ily erőtelen!
 Az erő nem a mértékben van jelen.
 Az ember rossz! Csak erős kézre figyel!
 Az Úr mit akar nem kényszerrel éri el.
 Nem kényszerrel? Te melyik Istenről beszélsz?
 Arról, ki, mert kellett, meghalt az emberért.
 Hát nem kényszer volt az ár, mely pusztított?
 Nem, okozat volt az, mit a bűn hozott.
 Várt az Úr, s mikor kellett lesújtott!
 Énók, s Noé prófétált, s a bárka nyitva állott.
 S tenger partján nem az Úr tüze sújtott?
 Hosszan tűrt értük. Az idő, elfogyott.
 Tán kegyelméből érték meg ez emberek e napot?
 Kegyelme nem e napra mutatott.
 Mire hát, tán arra, hogy éljenek?
 Arra, hogy hitből Istenhez térjenek.
 Nem! Az Isten szólt, és haragja pusztított.
 Harag, abból, kiből rossz soha nem származott?
 Nem érted az Igét! Miért beszéljek véled?
 Nem tudsz elhagyni, míg benned, s véled élek.
 Hát… nem ilyen az… Isten, s annyi… szörnyű tett…?
 Mit a bűn okozott, és Sátán tervezett.
 De hisz a természet, a viharok, szelek, s a kínok, melyek embereket lepnek meg!
 Nem Istentől valók, higgyétek emberek, a bűneink hívják életre ezeket.