Hullik lombja már a bús eperfának.
 Apró esőcseppek szétfelé cikáznak.
 Hiába várod a lágy, meleg szelet.
 Elhordta a tél, mint megannyi felleget.
 Más szelek jönnek, más irányból feléd.
 Évtizedek óta vérzed leheletét.
 Leheletét ennek a furcsa nemzetségnek,
 Ahol az a hős, ki védtelent üt meg.
 Ahol a szeretet nem erény, csak remény,
 S hol az emberszív irtózatos, s kemény.
 Hosszú évek óta figyeled az eget.
 Mint tűri szüntelen vérző leheleted.
 Hosszan tűr, mert tudja, van még addig remény,
 Míg van egy szív, melyben ott van a szeretet, mint erény.