Hullik lombja már a bús eperfának. Apró esőcseppek szétfelé cikáznak. Hiába várod a lágy, meleg szelet. Elhordta a tél, mint megannyi felleget. Más szelek jönnek, más irányból feléd. Évtizedek óta vérzed leheletét. Leheletét ennek a furcsa nemzetségnek, Ahol az a hős, ki védtelent üt meg. Ahol a szeretet nem erény, csak remény, S hol az emberszív irtózatos, s kemény. Hosszú évek óta figyeled az eget. Mint tűri szüntelen vérző leheleted. Hosszan tűr, mert tudja, van még addig remény, Míg van egy szív, melyben ott van a szeretet, mint erény.