Meg kell állni s nem menni tovább,
 Ne zavarja semmi a hangokat.
 Lábunk zaja sokszor elnyomja,
 Életünkben a segítő szavakat.
 Lépünk tovább, s a gondok árja,
 Nehézzé teszi a lépteket.
 Úgy hisszük, ha gyorsabban haladunk,
 Eltűnik előlünk e görgeteg.
 S csak görög a rög, s az ember nyög,
 Mint barom a mázsás súly alatt.
 S mikor összerogy, megáll, s hallja:
 Miért vagy gyermekem e rom alatt?
 Ne menj arra, ó hányszor óvtalak,
 S te nem akartál megállni soha.
 A gondokra választ én adtam volna,
 S te csörtettél, mint űzött éji vad.
 Féltél tőlem, mert így ismertél,
 Mert így ismertettek meg veled.
 Ha hagytad volna gyermekem,
 Bemutatkoztam volna neked.