Új fellegek, ősi vízből,
 Új szelek, az ősi légből.
 Úgy hisszük új a gondolat,
 Pedig egy zárt palackban kering, 
 Mindannyiszor kifújt levegőnk,
 Csak visszatérve, már ismeretlen.
 Hogy élhetünk áporodott,
 Elhasznált üvegünkben?
 Valaki visszatartja még a pusztító,
 Fullasztó árnyakat, szeleket.
 Nem a teremtés mi felfoghatatlan,
 Íly környezetben tán a fenntartás.
 A mindent látó, féltő akarat által,
 Elérni vágyott megmentés,
 Mely nem a palackot félti,
 Inkább téged és engem.
 A palack sorsa már megpecsételt.
 De téged s engem még vár,
 Hogy mentsen, éltessen egy új világban,
 Hol tiszta levegő jár át, s keresztül mindenen.