Föld, vagyon, „hatalom” mit sem ér.
 S ha ma éjjel elkérik lelkedet ember!
 Mit harácsolva szerzel, kié lesz, mond?
 Mi a földi élethez kell, s az örök léthez, hit,
 Mely bízza a gondoskodóra, a kegyelemre.
 S mit ezen felül kapsz, az is ajándék.
 Érdemed nem lehet, mert nem létezel,
 Csak kegyelemből lélegzel.
 Tervezz, ha úgy érzed, ura vagy magadnak,
 Ha nem érintett még meg az elmúlás homálya.
 Nekem volt már nem egy eset,
 Melynél elszakadhatott volna a fonál.
 Melynek hosszát Isten toldja újra,
 Melyen annyi görcs és csomó függ,
 Mint futó növényen a tekergőző inda hurkai.
 Nem te csomózol, nem te munkálkodsz rajta.
 Csak vigyázz, ki ne bújj a hurkoló kéz alól,
 Hogy magadnak keress kapaszkodót,
 Mert légüres tér, mi a kéz alatt vár,
 Sok tüneménynek tűnő karó, és ág,
 Melyek kínálják a támaszt, de ha elérni érzed,
 Semmivé foszlik terved, s talán léted.
 Ha a kéz utánad nyúl, van reményed,
 Csak ne tekergőzz ki a kéz alól,
 Engedd, hogy vezesse utad, s felfelé haladj,
 Oda, hová mindennek haladni, ez a szándék, mely a kezet mozgatja.