Sűrű sötétségnek érzed az életed,
 Elborít a köd mindennap, azt hiszed.
 Eszed nagy gondolod, és munkád oly remek,
 Ember vagy csupán egy kóborló gyerek.
 Sötétséget győzök, ködöt oszlatok,
 Én teszem ezt magam, nem kellenek tanok.
 Eszed nagy gondolod, és munkád oly remek,
 Ember vagy csupán egy kóborló gyerek.
 Legnagyobb korát az ember méltatja,
 Az ész tört előre, ez az elme napja.
 Eszed nagy gondolod, és munkád oly remek,
 Ember vagy csupán egy kóborló gyerek.
 A „legnagyobb” napokban Írást égettetek,
 Félre löktél mindent, mi Istentől ihletett.
 Eszed nagy gondolod, és munkád oly remek,
 Ember vagy csupán egy kóborló gyerek.
 Belefúlsz a sárba, melyből téglát vetel,
 magas torony helyett, a mélybe süllyedsz el.
 Eszed nagy gondolod, és munkád oly remek,
 Ember vagy csupán egy kóborló gyerek.
 De ha majd ráébredsz, hogy semmit nem tehetsz,
 Végtelen türelemmel áll majd ott melletted.
 Eszem apró csupán, s munkám oly gyermeteg,
 Ember vagyok csupán, egy kóborló gyerek.