Őrült dühvel rohan a vég felé
 Isten képmása, mely sátánt szolgálja.
 Mindenen gázolva, semmit sem nézve,
 Istent és embert észre sem véve.
 Mocskolva, átokra tátja fel száját,
 Átkozza Teremtőjét, s élete párját.
 Az Isteni ajándékot, melyet nevelni kapott,
 Kidobja, vagy nevelve, az ördögnek adja.
 Meddig még…? Meddig ó Uram,
 Míg gyötrődve mások, de főleg magam miatt.
 Megvakulva lelkileg, s testileg silányan,
 Várom a jelet, mely az égen felvillan.
 Sírva várlak, mert utálom magam,
 Testemnek rabszolgája én leszek magam.
 Segíts véget vetni a sátáni dühnek,
 Mely nem engedi, hogy szolgád legyek.